Menü Bezárás

Czeizel Intézet

A Magzati Diagnosztikai Központ több, mint 20 éves fennállása óta közel 200 ezer családnak biztosított a gyermekvállalással kapcsolatos vizsgálatokat és egyéb egészségügyi szolgáltatásokat.
Büszkék vagyunk rá, hogy elsőként vezettük be Magyarországon a kockázatbecslésen alapuló Down-kór szűrést, ami mára a várandósgondozás része lett. Hazánkban elsőként mutathattuk be a magzati diagnosztika új korszakának is nevezett, újgenerációs szekvenáláson alapuló non-invazív magzati genom vizsgálatot is. Nagy hangsúlyt fektetünk a szakszerűségre, így óriási elismerés számunkra, hogy a GE Health Care bemutatóközpontja lehetünk.

Központunk és Czeizel professzor munkássága a múltban is összefonódott.

Szakmai iránymutatása és szellemisége mindig is formálta a diagnosztikai központunk célkitűzéseit és fejlődését.A névváltoztatás már Czeizel Endre életében felmerült, és a professzor meghatottsággal vette tudomásul, sőt kifejezetten felhatalmazta Merhala Zoltánt , az Intézet vezetőjét arra, hogy az intézmény – ahol éveken át dolgozott – halála után az ő nevét viselje.

Tisztelegve a magyar genetikus, Czeizel Endre szakmai hagyatéka előtt, Egészségmegőrzési és Diagnosztikai Központunk 2016. április 1-től felvette a Czeizel Intézet nevet.

Központunkhoz köthető olyan innovatív megoldások gyakorlati bevezetése is, mint például az anyai vérből történő magzati DNS vizsgálat, amely mérföldkőnek számított a magzati diagnosztikában.

A várandósság időszakában nyújtott különböző speciális vizsgálatokon túl, a csecsemők, kisgyermekek és felnőttek részére nyújtott egészségügyi szolgáltatásokkal igyekszünk megvalósítani Czeizel Endre által megálmodott betegségmegelőzési modellt és így Intézetünk tevékenysége a családtervezésen, illetve a magzati élet fejlődésének korszerű vizsgálatán és gondozásán túl, a születés utáni időszakot is felöleli.

Bejelentkezés, infóvonal : +36-20/290-0570 vagy +36-70/624-4345 (hétfőtől-péntekig 9-17 óráig)
szekesfehervar@czeizelintezet.hu

Czeizel Intézet szolgáltatások Székesfehérvár

Terhességi Ultrahangvizsgálat:

Down-Kór Szűrés: